Yuraru írta

Zuhan, zuhan
Zuhan a mélységbe,
Mélységnek mélységébe.
Messzi földeken át.

Életétől elfáradtan,
Szíve gondjával összezárva,
Nem is oly távol tőled.
Elhagyatva, nézz reád.

Fehér ruhája lebeg a szélbe,
Orcája nyugodt,
Szeméből könny csorgott.
"Csitt, ne beszélj!"

Suttogás a téren,
Odaátról jön talán?
Nem, egy angyal hozza,
"Csak most ne félj!"

Kezét kitárva zuhan.
Szeme sír, szája nevet.
Haja az égben lebeg.
Már csak pár pillanat.

A szürke égen felvillan a nap fénye.
"Mily ragyogó!"
Betölti egész eget, minden szívet.
"Látjátok, mint nem láttátok még, a napfelkeltét!"

Nem is olyan régen,
Messze innét,
De nem is oly távol,
Élt egy lány.

Haja, akár a nap,
Arca, mint egy angyal,
Hangja szerény,
Gondolati tiszták, kedvesek.

Sose sír, kesergett.
Száján mosoly ült, még akkor is...
"Csitt, ne beszélj!"
"Csak most ne félj!"

Senki nem értette hangját,
Nem akarták meghallani.
Mire a lány szaladt, szaladt egyre feljebb,
Kitárta karját, behunyta szemét.

És zuhant, zuhant,
Zuhant a mélységbe,
Mélységnek mélységébe.
Messzi földeken át.

Messze innét, és nem is oly távol az égen.

Szívemben csönd honol,
S ennek fájnia kéne, vagy örömet okoznia, nem tudom.
Mikor behunyom a szemem arcodat kéne látnom,

Engem azonban csak a sötétség fogad.
Amint kinyitom, elvakít a ragyogó nap fénye,
És sose akarom lecsukni többé.
Soha többé, míg ver a szívem.

Addig nem, míg így vágyok a fényre.

Yuraru