Csönd honol a téren,
A messziségben.
Vizek felett halad,
Ezrek fülében terjed.
Mind egyfele néz reá,
Általa látják világát egyben.
Egységesen mindenek felett,
Mindenek felett gyönyörűségesen,
gyönyörűségesen szívekből,
Szívekből egységesen.
Yuraru
december 09, 2009
november 18, 2009
Yuraru írta
Zuhan, zuhan
Zuhan a mélységbe,
Mélységnek mélységébe.
Messzi földeken át.
Életétől elfáradtan,
Szíve gondjával összezárva,
Nem is oly távol tőled.
Elhagyatva, nézz reád.
Fehér ruhája lebeg a szélbe,
Orcája nyugodt,
Szeméből könny csorgott.
"Csitt, ne beszélj!"
Suttogás a téren,
Odaátról jön talán?
Nem, egy angyal hozza,
"Csak most ne félj!"
Kezét kitárva zuhan.
Szeme sír, szája nevet.
Haja az égben lebeg.
Már csak pár pillanat.
A szürke égen felvillan a nap fénye.
"Mily ragyogó!"
Betölti egész eget, minden szívet.
"Látjátok, mint nem láttátok még, a napfelkeltét!"
Nem is olyan régen,
Messze innét,
De nem is oly távol,
Élt egy lány.
Haja, akár a nap,
Arca, mint egy angyal,
Hangja szerény,
Gondolati tiszták, kedvesek.
Sose sír, kesergett.
Száján mosoly ült, még akkor is...
"Csitt, ne beszélj!"
"Csak most ne félj!"
Senki nem értette hangját,
Nem akarták meghallani.
Mire a lány szaladt, szaladt egyre feljebb,
Kitárta karját, behunyta szemét.
És zuhant, zuhant,
Zuhant a mélységbe,
Mélységnek mélységébe.
Messzi földeken át.
Messze innét, és nem is oly távol az égen.
Zuhan a mélységbe,
Mélységnek mélységébe.
Messzi földeken át.
Életétől elfáradtan,
Szíve gondjával összezárva,
Nem is oly távol tőled.
Elhagyatva, nézz reád.
Fehér ruhája lebeg a szélbe,
Orcája nyugodt,
Szeméből könny csorgott.
"Csitt, ne beszélj!"
Suttogás a téren,
Odaátról jön talán?
Nem, egy angyal hozza,
"Csak most ne félj!"
Kezét kitárva zuhan.
Szeme sír, szája nevet.
Haja az égben lebeg.
Már csak pár pillanat.
A szürke égen felvillan a nap fénye.
"Mily ragyogó!"
Betölti egész eget, minden szívet.
"Látjátok, mint nem láttátok még, a napfelkeltét!"
Nem is olyan régen,
Messze innét,
De nem is oly távol,
Élt egy lány.
Haja, akár a nap,
Arca, mint egy angyal,
Hangja szerény,
Gondolati tiszták, kedvesek.
Sose sír, kesergett.
Száján mosoly ült, még akkor is...
"Csitt, ne beszélj!"
"Csak most ne félj!"
Senki nem értette hangját,
Nem akarták meghallani.
Mire a lány szaladt, szaladt egyre feljebb,
Kitárta karját, behunyta szemét.
És zuhant, zuhant,
Zuhant a mélységbe,
Mélységnek mélységébe.
Messzi földeken át.
Messze innét, és nem is oly távol az égen.
november 17, 2009
október 25, 2009
"Szabad az, aki szabad szívvel választja meg, kitől függjön, hová tartozzon."
/Vavyan Fable/
"Az emberek azt hiszik, hogy birtokolnak egy elmét, pedig az elméjük az, ami fogva tartja őket." /Bob Marley/
"Az álomban az a jó, hogy a képzeletünkben él. Ha valóra válik, nem álom többé."
/Full Metal Alchemist/
"A remény az emberi önáltatás kvintesszenciája, mely egyszerre tud a legerősebb oldala és a leggyengébb pontja lenni."
/Mátrix/
"Van, amibe jobb belevágni, mint visszautasítani, még ha rossz véget ér is."
/J. R. R. Tolkien/
"Az észlelés a nézőponton múlik, nem csak azon, amit látsz. A fehér fényben benne van a szivárvány minden színe, de nem látod, hacsak nem változtatsz azon, ahogyan nézed."
/Isteni Sugallat/
"Van úgy, hogy nagyobbnak és borzadályosabbnak látszanak a dolgok, ha egyedül vagyunk és félünk." /Micimackó/
"Az erő, hogy hiszel önmagadban. Ez a kulcs, mely megváltoztatja a sorsot."
/Naruto/
"Nincs annál szomorúbb dolog, ha képtelen vagy sírni, amikor kéne."
/Spirál/
"...Nem tehetünk semmit, csak nézhetjük, ahogy az idők múlnak, azon az úton, melyet Isten választott..." /Chrno Crusade/
/Vavyan Fable/
"Az emberek azt hiszik, hogy birtokolnak egy elmét, pedig az elméjük az, ami fogva tartja őket." /Bob Marley/
"Az álomban az a jó, hogy a képzeletünkben él. Ha valóra válik, nem álom többé."
/Full Metal Alchemist/
"A remény az emberi önáltatás kvintesszenciája, mely egyszerre tud a legerősebb oldala és a leggyengébb pontja lenni."
/Mátrix/
"Van, amibe jobb belevágni, mint visszautasítani, még ha rossz véget ér is."
/J. R. R. Tolkien/
"Az észlelés a nézőponton múlik, nem csak azon, amit látsz. A fehér fényben benne van a szivárvány minden színe, de nem látod, hacsak nem változtatsz azon, ahogyan nézed."
/Isteni Sugallat/
"Van úgy, hogy nagyobbnak és borzadályosabbnak látszanak a dolgok, ha egyedül vagyunk és félünk." /Micimackó/
"Az erő, hogy hiszel önmagadban. Ez a kulcs, mely megváltoztatja a sorsot."
/Naruto/
"Nincs annál szomorúbb dolog, ha képtelen vagy sírni, amikor kéne."
/Spirál/
"...Nem tehetünk semmit, csak nézhetjük, ahogy az idők múlnak, azon az úton, melyet Isten választott..." /Chrno Crusade/
Yuraru
október 08, 2009
te
Mikor a legszívesebben a két kezedet odanyomnád a füledhez, leülnél a sarokba, behunynád a szemed és várnál; kizárnád a külvilágot, mintha soha nem is létezett volna; elfelejtesz mindent és mindenkit; nem érdekel az idő; nem kell sírnod, vagy nevetned, nem vagy éhes, nem kell aludnod, nem kell tanulnod, nem kell gondolkodnod se; csak várnál; elbújhatnál a világ elől, ami sose találna rád, nem engednéd neki; és csak várnál; messze a bajok elől; a fájdalom elől; és csak várnál, amíg minden véget ér.
De ha ilyen egyszerűen feladnád, az már nem is te lennél, igaz?
Yuraru
szeptember 08, 2009
augusztus 06, 2009
Egy kis vicc - csak Soul Eater rajongók értik...
Black Star: Egy köcsög?
Stein: Igen, egy köcsög.
Black Star: Miért egy köcsög?
Stein: Nos a köcsög, az csak egy köcsög. De a köcsögben víz van. Kyukon víznek nevezik, és elnyeli a lélekhullámokat. A köcsög pedig csak egy köcsög. Csak próbáld meg beledugni a kezed!
Black Star: Igen, sokkal gyanúsabb, mint a köcsög. Mi a fene ez? Ez a köcsög veszélyes!
Yuraru
augusztus 02, 2009
A gyönyörű kedves hősnőnk haját lebegteti egy gyönge szél. Fejét fordítja az irányába, a zöldfűvel borított mezőn elterülő csata emlékképe tükrözik. A puha föld beszívja a kiontott vért.
A mi főszereplőnk elteszi a kardját és szörnyülködve gondol tetteire.
- Sápadt vagy kissé – közölte a mellélépő másik igen fontos szereplő.
A hősnőnk fájdalmas pillantást vet a férfira és mellkasába temeti a fejét. Keservesen sírni kezdett, és könnyei potyogtak a fűre.
- Azért ennyire nem lehet rossz… - mélázott a férfi – nyertünk!
A nő letörölte nedves arcát.
- Tudom – szipogta – annyit küzdöttünk érte… örülök, de közben szomorú is vagyok…
A nő tudta, hogy ezzel nem magyaráz meg semmi a férfinak.
- Akkor meg miért sírsz? – kérdezte ő.
- A Földet – hangzott a nő tömör válasza – hiába mentettük meg, még is elvettünk tőle számos embert, amit nem hozhatunk helyre. Az egyensúlyt nem törtük meg ugyan… de lehet, hogy jobban érezném magam tőle. Imádkozom, könyörgök, hogy a lelkük jobb helyre kerüljenek… másodjára inkább őket menteném meg, mint sem magamat…
Szavait csönd követte.
A férfi sokáig nem tudott semmit hozzáfűzni, de végül kénytelen volt.
- Azok lelkéért könyörögsz, akik érted egy könnycseppet se hullattak? Másodjára máshogy cselekedtél volna? Azt nem hiszem… ez volt a kötelességed, a mi kötelességünk. Emberek éltével fizettünk, a szabadságunkért, a gyerekeink szabadságáért és hogy egy szebb jövőben kelljen felnőniük… azt mondod hiba volt, hogy felesleges?
- Nem mondtam – szólt csendben a főhősnő – de milyen emberként éljek ezután, ha mások életével fizettem a saját kényem-kedvem szerint?
A ragyogó kék éget egy felhő se álcázta. A folyamatos szellő mindenki arcát simogatta.
- Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogyan tekint az eseményekre – folytatta a férfi – ha te nem tudod, hogy miért kellette cselekedni, akkor senkise. Ha a te álmaid nem lesznek szépek és gyönyörűk, senkié se. Azt kérdezem, megvonnád ezt minden embertől? Képes lennél rá, csak mert hited-vesztetted?
- Nem – közölte határozottan – senkitől nem akarom elvenni a szabad álmodozás élményét… hisz az nem az enyém, és nem is a tied… mert egy gyerek álmából születik meg a felnőtteké is…
A mi főszereplőnk elteszi a kardját és szörnyülködve gondol tetteire.
- Sápadt vagy kissé – közölte a mellélépő másik igen fontos szereplő.
A hősnőnk fájdalmas pillantást vet a férfira és mellkasába temeti a fejét. Keservesen sírni kezdett, és könnyei potyogtak a fűre.
- Azért ennyire nem lehet rossz… - mélázott a férfi – nyertünk!
A nő letörölte nedves arcát.
- Tudom – szipogta – annyit küzdöttünk érte… örülök, de közben szomorú is vagyok…
A nő tudta, hogy ezzel nem magyaráz meg semmi a férfinak.
- Akkor meg miért sírsz? – kérdezte ő.
- A Földet – hangzott a nő tömör válasza – hiába mentettük meg, még is elvettünk tőle számos embert, amit nem hozhatunk helyre. Az egyensúlyt nem törtük meg ugyan… de lehet, hogy jobban érezném magam tőle. Imádkozom, könyörgök, hogy a lelkük jobb helyre kerüljenek… másodjára inkább őket menteném meg, mint sem magamat…
Szavait csönd követte.
A férfi sokáig nem tudott semmit hozzáfűzni, de végül kénytelen volt.
- Azok lelkéért könyörögsz, akik érted egy könnycseppet se hullattak? Másodjára máshogy cselekedtél volna? Azt nem hiszem… ez volt a kötelességed, a mi kötelességünk. Emberek éltével fizettünk, a szabadságunkért, a gyerekeink szabadságáért és hogy egy szebb jövőben kelljen felnőniük… azt mondod hiba volt, hogy felesleges?
- Nem mondtam – szólt csendben a főhősnő – de milyen emberként éljek ezután, ha mások életével fizettem a saját kényem-kedvem szerint?
A ragyogó kék éget egy felhő se álcázta. A folyamatos szellő mindenki arcát simogatta.
- Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogyan tekint az eseményekre – folytatta a férfi – ha te nem tudod, hogy miért kellette cselekedni, akkor senkise. Ha a te álmaid nem lesznek szépek és gyönyörűk, senkié se. Azt kérdezem, megvonnád ezt minden embertől? Képes lennél rá, csak mert hited-vesztetted?
- Nem – közölte határozottan – senkitől nem akarom elvenni a szabad álmodozás élményét… hisz az nem az enyém, és nem is a tied… mert egy gyerek álmából születik meg a felnőtteké is…
Yuraru
július 22, 2009
július 14, 2009
Mi a jó az animében?
- Érdekes a történetük, fenntartja a figyelmet, szép a grafika... kell ennél több?
- Mi a jó a monogámiában?
- Feltehetnénk akkor azt a kérdést is, hogy mi a jó a filmekben?
- Nézz meg egy animét, és megtudod.
- Számomra az a jó az animékben, hogy rengeteg olyan sorozatból választhatok, ami közel áll a világomhoz (varázslat, horror, démonok, másik világok, stb. és mindez humorral fűszerezve). Ráadásul a legtöbb animében nagyon sok az érzelem, ami hiányzik a mai filmekből.
- Lehet őket szeretni ezerféle okból, ugyanígy lehet őket nem szeretni.
- A japán felfogás. különbözik az amerikaitól meg a magyartól is hiszen más dolgokban hisznek, mást tartanak fontosnak...
- Maradandó élményt nyújt. El lehet gondolkozni a mondanivalóján, mert a legtöbbnek van. És amelyik rendelkezik egy szép grafikával az megint csak egy nagy pluszpont. Olyan érzéseket képes nyújtani, amelyeket filmek vagy a társadalom nem vagy csak az ellenkezőjét. Egy másik dolog: megtanít megérteni az embereket.
Miért olvasol könyvet? Hogy elrugaszkodj a valóságtól...
Miért jó olyan dolgokat megnézni a tévében, amihez biztosan köze sincs a valósághoz?
Az ember szereti elképzelni, hogy egy történet főhőse és tud varázsolni, repülni, szerelmes tud lenni, stb. Az anime gyakran olyan színes fantáziával rendelkezik, amit egy hollywoodi producer el se tud képzelni. Az igaz, hogy nem emberek játszanak benne, néhol valakinek kék haja van... és? Épp ez a lényeg benne, bármit megtehetsz benne. Az animékben a korlátlan képzeletet írták bele. Melyik nyálas film rendelkezik ezzel?
Ennyit erről...
Csókol, Yuraru
május 18, 2009
katica
Mélabúsan szálltam fel a buszra. Egy számomra tetszőleges helyre ültem, ahol nem sütött rám a nap. Fáradt voltam, nagyon meggyötört. Körülöttem mindenféle ember ül vagy állt. A buszsofőr kedvesen mosolygott az utasaira. Bajsza alatt morogta a „jó reggelt” mondatot. Voltak fiatalok és öregek is. Egyesek beszélgettek, valaki olvasott és a többiek csak némán nézték az elsuhanó tájat. Kivéve egyetlen egy valakit a buszon. Engem.
Két üléssel előttem egy középkorú férfi ült. Nyakát egy fehér és kék színben játszó nyakmerevítő nyomta. Tűnődtem.
Vajon hogy szerezhette? Balesetben?
De végül is számomra mindegy volt. Nem rám tartozott a magyarázat.
A szemem suhant volna tovább egy másik emberre, amikor megláttam őt.
Egy apró piros hátú, fekete pöttyű katicát.
A férfi nyakmerevítőjén szedte kis lábait. Mászott fel, s alá.
Nem is sejtve, hogy egy buszon utazik, elzárva a külvilágtól, magányosan.
De olyan vidámnak tűnt, már ha lehet vidám egy bogár.
Csak egy pillanatra vettem le róla a tekintetemet és kinéztem a járműből. Már majdnem félúton voltunk. Nemsokára megérkezek.
Utána szememmel ismét a katicát kerestem, de nem láttam sehol. Pedig nagyon szerettem volna.
Hiányától elgondolkoztam, majdhogynem annyira, hogy levegőt is alig vettem.
Hajaj. Közeledett a megállóm, kezembe kaptam a táskámat és felálltam. Megláttam a katicát ismét, de már nem két székkel előttem, hanem közvetlenül előttem. A széken, ahol eddig ültem.
Nem volt több időm gyönyörködni benne, mert le kellett szállnom.
Viszont… az az apró kis katicabogár úgy ért oda hozzám, hogy nem is tudtam róla. Ott kerestem, ahol egyszer láttam már. És nem pedig ott, ahol éppen ő akart lenni.
Lehet, hogy a következő percben ismét eltűnik, és valahol egészen máshol bukkan fel. Ez is megeshet.
De végül is egy egyszerű katicával nem érdemes ennyit foglalkozni, nem igaz?
Két üléssel előttem egy középkorú férfi ült. Nyakát egy fehér és kék színben játszó nyakmerevítő nyomta. Tűnődtem.
Vajon hogy szerezhette? Balesetben?
De végül is számomra mindegy volt. Nem rám tartozott a magyarázat.
A szemem suhant volna tovább egy másik emberre, amikor megláttam őt.
Egy apró piros hátú, fekete pöttyű katicát.
A férfi nyakmerevítőjén szedte kis lábait. Mászott fel, s alá.
Nem is sejtve, hogy egy buszon utazik, elzárva a külvilágtól, magányosan.
De olyan vidámnak tűnt, már ha lehet vidám egy bogár.
Csak egy pillanatra vettem le róla a tekintetemet és kinéztem a járműből. Már majdnem félúton voltunk. Nemsokára megérkezek.
Utána szememmel ismét a katicát kerestem, de nem láttam sehol. Pedig nagyon szerettem volna.
Hiányától elgondolkoztam, majdhogynem annyira, hogy levegőt is alig vettem.
Hajaj. Közeledett a megállóm, kezembe kaptam a táskámat és felálltam. Megláttam a katicát ismét, de már nem két székkel előttem, hanem közvetlenül előttem. A széken, ahol eddig ültem.
Nem volt több időm gyönyörködni benne, mert le kellett szállnom.
Viszont… az az apró kis katicabogár úgy ért oda hozzám, hogy nem is tudtam róla. Ott kerestem, ahol egyszer láttam már. És nem pedig ott, ahol éppen ő akart lenni.
Lehet, hogy a következő percben ismét eltűnik, és valahol egészen máshol bukkan fel. Ez is megeshet.
De végül is egy egyszerű katicával nem érdemes ennyit foglalkozni, nem igaz?
Azonban én... mégis megtettem…
Yuraru
május 12, 2009
részlet egy könyvből
"
- Én… - sóhajtottam – én… csak boldog akarok lenni. Miért ilyen nehéz ez? Miért?
- Nienna – Caun finoman megfogta a vállamat – Mindenki ezt akarja és még is hány embert látsz tétlenül, fájdalommal telien, akik már elvesztették a hitüket? Talán az élet része, hogy ne vágyjunk többre, mint amink van. Hogy ne akarjunk a felhők fölött szállni. Elégedjünk meg azzal is, hogy néha, ha eléggé akarjuk, magasra ugorhatunk… de magát az eget sose érhetjük el. Talán ezt jelenti embernek lenni.
Caun olyan őszintén beszélt, hogy meglepett vele.
- Talán ezt jelentené embernek lenni? – kérdeztem vissza – Bizonyítani, hogy éltünk?
- Lassan négyszáz év folyik ki a kezemből és semmit nem tudok felmutatni. Ez a szívem legmélyén fájdalommal tölt el.
- Ha nem lenne fájdalom – remegtem – nem érezném, hogy élek. Ha nem lenne bánat, hogy ismerhetnénk az örömöt? Talán néha nem is mi sírunk, hanem a lelkünk…
Egy halvány mosoly jelent meg az arcán, de nyomban el is tűnt.
- Lélek… - motyogta – mi a lélek? Látom, ha felvágom valakinek a testét? Hallom, ha belenézek a tüdejébe?
- Ezt csak érezni lehet… - feleltem a kérdéseire – mikor megszakad a szíved, vagy örömében ugrál a helyén. Ha számodra fontos embert kell megvédeni.
- Felnőttél Neliel – mondta büszkén, mégis csalódottan.
Kicsit megdöbbentem. Most hívott először a rendes nevemen és nem hangzott annyira rémesen, mint régebben. Sőt… tetszett is, mert apám adta nekem.
- Én azt hittem, akkor nőttem fel, mikor elhagytam a szülőfalumat – sóhajtottam egy nagyot – De később rájöttem, hogy nem… Nem is ez az, amit akarok. Felnőttnek nem mindig jó lenni. Amíg gyerek vagy futhatsz a sorsod elől és hátrahagyhatod a felelősséget. A nehéz döntések halmazát a hátad közepéről.
- Talán ez is hozzá tartozik a dologhoz – vonta meg a vállát.
- Mi?
- Hogy csalódnod kell a felnőttek világában – sóhajtotta - Nem is annyira könnyű, igaz?
Caun olyan őszintén beszélt, hogy meglepett vele.
- Talán ezt jelentené embernek lenni? – kérdeztem vissza – Bizonyítani, hogy éltünk?
- Lassan négyszáz év folyik ki a kezemből és semmit nem tudok felmutatni. Ez a szívem legmélyén fájdalommal tölt el.
- Ha nem lenne fájdalom – remegtem – nem érezném, hogy élek. Ha nem lenne bánat, hogy ismerhetnénk az örömöt? Talán néha nem is mi sírunk, hanem a lelkünk…
Egy halvány mosoly jelent meg az arcán, de nyomban el is tűnt.
- Lélek… - motyogta – mi a lélek? Látom, ha felvágom valakinek a testét? Hallom, ha belenézek a tüdejébe?
- Ezt csak érezni lehet… - feleltem a kérdéseire – mikor megszakad a szíved, vagy örömében ugrál a helyén. Ha számodra fontos embert kell megvédeni.
- Felnőttél Neliel – mondta büszkén, mégis csalódottan.
Kicsit megdöbbentem. Most hívott először a rendes nevemen és nem hangzott annyira rémesen, mint régebben. Sőt… tetszett is, mert apám adta nekem.
- Én azt hittem, akkor nőttem fel, mikor elhagytam a szülőfalumat – sóhajtottam egy nagyot – De később rájöttem, hogy nem… Nem is ez az, amit akarok. Felnőttnek nem mindig jó lenni. Amíg gyerek vagy futhatsz a sorsod elől és hátrahagyhatod a felelősséget. A nehéz döntések halmazát a hátad közepéről.
- Talán ez is hozzá tartozik a dologhoz – vonta meg a vállát.
- Mi?
- Hogy csalódnod kell a felnőttek világában – sóhajtotta - Nem is annyira könnyű, igaz?
Pontosan tudta, mire gondoltam. Legszívesebben hátradőlnék a fűben és várnám, míg telik a végtelen idő. Míg végül elhalványulok és teljesen megszűnök létezni a világból...
"
Yuraru
május 05, 2009
Levél, Miss Hannának
Egyik este azt álmodtam, hogy álmomban ébredtem fel éjszaka. Fáradtan és tudatlanul mentem a vécére, min dolgomat intézve. Nem sokkal később a kezemet mostam, felemeltem félelmetesen fáradt tekintetem, a csapból zubogó vízről. A tükörbe pillantva megdermedt ereimben a vér.
Rám zuhant az igazság fénye, mint búslakodó tehénre az eső, a rét közepén.
A Susogós Mackók nem földi lények, de még valójában földünk teremtette állatok se!
Ugyanolyan plüssből vannak, mint a súlyos hasát cipelő, mézzel szája sarkában száradó, piros zubbonyt viselő Micimackó…
Szörnyet csalódtam a világban, melybe születnem kellett egyszer régen. De tudom, hogy ha erős leszek, mindent túlélek… még ily bántalmakat is.
Rám zuhant az igazság fénye, mint búslakodó tehénre az eső, a rét közepén.
A Susogós Mackók nem földi lények, de még valójában földünk teremtette állatok se!
Ugyanolyan plüssből vannak, mint a súlyos hasát cipelő, mézzel szája sarkában száradó, piros zubbonyt viselő Micimackó…
Szörnyet csalódtam a világban, melybe születnem kellett egyszer régen. De tudom, hogy ha erős leszek, mindent túlélek… még ily bántalmakat is.
Yuraru
Olyan furcsák vagyunk mi emberek, a lelkünk sír az ajkunk nevet. Egymásról azt hisszük, boldog talán, s irigykedünk minden szavára. Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog gondolatai tiszták, szabadok. S nem vesszük észre, hogy vennénk észre, hogy könnyei égnek csillogó szemében. Hazugság az egész életünk, hisz akkor is sírunk, ha nevetünk.
Yuraru
április 21, 2009
Vers
Hullt lomb illatával játszott az esti szellő. Egy aranyhajú kislány jött át az úton. Jött az úton, az úton át, a sokszínű lombokon át. Énekelt. Egyszerre elült a zaj. Minden, a mindenki hallgatta a kislányt, a kislányt, ahogyan megy, mendegélt az úton át…
Yuraru
április 14, 2009
április 13, 2009
Naruto ending 9
Ha visszagondolok mi történt velünk,
Kezdem, azt átérezni mintha megérteném.
Elhalványult szavaim, valójában ott voltak,
Pont mellettem.
Hosszú éjszakák melyeken át nem jött válasz,
egy kevés melegségés,
és vágyódás a messzeségbe.
Csak felidézem őket újra és újra, így élek,
Az idő cseppjeit tartom két kezemben,
kitartok enyhén az elfelejtett emlék mellett,
mikor elnémultak ajkaim,
Ezt az érzést örökre megőrzi a szívem.
Yuraru
Amikor az álom véget ér
Mostanában elég sokat gondolok arra, hogy milyen szép lenne egy könyv szereplőjének lenni. Ahol olyan dolgokat is megtehetnél, amit máshol soha. Átélhetnéd a legszebb kalandokat, különleges lehetnél. Én mindig arra gondolok, hogy ha lehetne valamilyen szupererőm mi is lenne az... Ha tudnék kardozni, verekedni, milyen érzés lenne. Mert egy mesebeli szereplő azt csinál, amihez csak kedve van. Ott alszik, ott eszik, ahol akar. Csak az írón múlik, hogy mik a határai.
Akár felszállhatna az égbe, messze a csillagokig és annál távolabb nem is lehetne már tőled. ÉS te csak nyújtanád a kezed az ég felé, hogy elérd. Körbe-körbe forognál, szemedbe sütne a nap és elszédülve lepuffannál a puha fűre. Mert nekünk embereknek, mindig van olyasmink, amit soha nem érhetünk el... bárhogyan küzdünk is érte.
Akár felszállhatna az égbe, messze a csillagokig és annál távolabb nem is lehetne már tőled. ÉS te csak nyújtanád a kezed az ég felé, hogy elérd. Körbe-körbe forognál, szemedbe sütne a nap és elszédülve lepuffannál a puha fűre. Mert nekünk embereknek, mindig van olyasmink, amit soha nem érhetünk el... bárhogyan küzdünk is érte.
Yuraru
február 21, 2009
A fanatikusság határa
Hát igen. Nem tudom nektek volt e már olyan, hogy olvasol egy könyvet, és mikor a végére érsz csak egy dolog jár a fejedben. Az a dolog pedig nem mást, mint : "Még, akarok!"
Az agyad nem hiszi el, hogy nincs tovább, pedig vége van. Én így jártam most is, hála Stephenie Meyer-nek. Négy fantasztikus könyvet írt Bella Swan nem mindennapi életéről. Jelenleg egy könyvét fordították le magyarra, és egy film jelent meg az országban. A Twilight - alkonyat. Berobbant, mint egy bomba! Aki eddig elolvasta, teljesen elment tőle az esze. - velem együtt, persze) De nem is bánom! Az első könyv folytatása a New Moon - új hold. Ezt olvasom én most angolul, mert már nem bírtam kivárni mire megjelenik magyarul. A harmadik könyve az Eclipse - ennek nem tudom a magyar megfelelőjét, de valami ilyesmi lehet: Holdfogyatkozás. Ez is csak angolul jelent meg, de az interneten is fent van a szövege. Nem tudok sokat mondani róla, mert én még nem olvastam. De biztos, hogy fogom! Nem bírnám ki, hogy nem! És a negyedik egyben utolsó könyve a Breaking Dawn - Hajnal. Valamicskét megtudtam az általam nem olvasott könyvekről, és csak annyit mondok, hogy minden várakozást felülmúl majd. Nem tudom, hogy az imádat és a fanatikusság közötti határ hol van, de annyi biztos mind a kettőt átléptem már... És te? Hagyod hogy elnyeljen az sötétség?
Az agyad nem hiszi el, hogy nincs tovább, pedig vége van. Én így jártam most is, hála Stephenie Meyer-nek. Négy fantasztikus könyvet írt Bella Swan nem mindennapi életéről. Jelenleg egy könyvét fordították le magyarra, és egy film jelent meg az országban. A Twilight - alkonyat. Berobbant, mint egy bomba! Aki eddig elolvasta, teljesen elment tőle az esze. - velem együtt, persze) De nem is bánom! Az első könyv folytatása a New Moon - új hold. Ezt olvasom én most angolul, mert már nem bírtam kivárni mire megjelenik magyarul. A harmadik könyve az Eclipse - ennek nem tudom a magyar megfelelőjét, de valami ilyesmi lehet: Holdfogyatkozás. Ez is csak angolul jelent meg, de az interneten is fent van a szövege. Nem tudok sokat mondani róla, mert én még nem olvastam. De biztos, hogy fogom! Nem bírnám ki, hogy nem! És a negyedik egyben utolsó könyve a Breaking Dawn - Hajnal. Valamicskét megtudtam az általam nem olvasott könyvekről, és csak annyit mondok, hogy minden várakozást felülmúl majd. Nem tudom, hogy az imádat és a fanatikusság közötti határ hol van, de annyi biztos mind a kettőt átléptem már... És te? Hagyod hogy elnyeljen az sötétség?
január 12, 2009
Bal-lábbal reggel, délben, este
Reggel kinyitod a szemed valami idióta csipogó hangra, ami egy szürke "dobozból" jön. Később rájössz az-az ébresztő, ideje felkelni. kilépsz a padlóra, ami a téli idő miatt kb. -100°os ezt persze mind bal-lábbal, hogy véletlenül se induljon babona nélkül a napod. Miközben egyenesen próbálsz eljutni a fürdőszobáig, legalább kétszer bevered a kislábujjadat az ágyba vagy az ajtófélfába. Elmész pisilni, mert azért talán félig alvó állapotban is megy. Ott egy perce elalszol, majd arra ébredsz, hogy az anyád üvöltözik: " Kelj fel, hallod? Kelj fel, mert lerángatom rólad a takarót" - ami egyébként mindegyikünk rémálma a lámpa felkapcsolás után - Valamit visszaüvöltözöl az anyádnak és kínkeservesen folytatod tovább a napi felkészülést. Kibattyogsz a fürdőbe, ahova túlságosan nagy lendülettel mész és majdnem lefejeled a csapot. Mikor belenézel a tükörbe, ott visz el a mentő, mert látod, hogy valami köcsög UFO elrabolta a tested, és úgy nézel ki mintha a kutya szájából szedtek volna elő...két hét után...De sebaj megoldható probléma. Az első dolog, amit csinálsz, a fogmosás, de mikor már két perce sikálod a fogadat megállapítód, hogy semmivel sem lett tisztább vagy üdébb, és ráadásul még az állad is fáj. Visszanézel a tükörben, látod tiszta fogkrém az állad, de a szádba nem jutott. Ezután elvégzed rendesen a műveletet, messziről elkerülve az orrodat - a további balesetek elkerülése miatt - Majd kikaparod a szemedből a 2 tonnányi csipát, ami valahogyan este került oda. Felfedezésnek számít, hogy ennek a levakarása után LÁTSZ!
Akkor jöhet a hajad. Van valami halvány emlékképed arról, hogy lefekvés előtt milyen jól nézett ki, semmi gubanc, egyenes puha tincsek. A valóság azonban rosszabb...
A hajad helyén valamiféle széna bála van, a felét elaludtad, de persze a másik felét nem, mert akkor a végén szimmetrikus lenne. Megfogod a fegyveredet, hogy kiirtsd a gonoszt - megfésülködsz - Már szinte alig érzed a fejbőröd, annyira zsibbad az akció után, de legalább már áll valahogyan. Beállítod a megfelelő szögbe, tincsről-tincsre, ráfújsz pár tubus hajlakkot, mikor eléred a kívánt hatást, megelégedsz a külsőddel, jöhet a ruha. Megnézed a szekrényt... nincs semmi jó ruhád...egyik sem elég jó...vagy túl hideg...vagy túl meleg lenne...kövérít...túl kurvás...túl fiús lenne...így telik el a következő 20-25 perc majd rájössz eléggé késésben vagy. Ezért felkapod azt a ruhát amire először ránéztél, majd magadba mondod " elmegy" és nagyon reméled nem találkozol azzal A helyes pasival a suliban aki előtt azért szeretnél jól kinézni.
Majd ránézel az időre, basszus 5 perc és megy a buszod. Felveszed a csizmád, ami a hosszú szárának köszönhetően a felénél a cipzárazás közben elfárad a kezed, de kit érdekel? MEGY A BUSZ! Felkapod a sálad, olyan gyorsan, ahogyan csak tudod - ennek az-az eredménye, hogy míg nem érsz be a suliba, majd megfulladsz, mert olyan szorosan van rajtad - felveszed a kabátod, rá a táskát ÉS megtörtént a baj, kikapcsolódott a melltartós - Bakker - akkor villámgyorsan ledobsz magadról mindent, hogy bekapcsolhasd, majd felkapsz mindent, hogy elindulhass. A buszmegálló fele eszedbe jut bezártam az ajtót? Lekapcsoltam a villanyokat? Visszafuss megnézni? Úgy döntesz igen, otthon ellenőrzöl minden, "meglepetésedre" mindent rendben hagytál. Folytathatod az álmok futást, hogy elérd a buszt. Mikor éppen odaérnél, az utca másik oldalán lévő buszmegállóhoz, elrobog melletted A busz, de persze nem tudsz átkelni az úton, mert minden idióta akkor került kocsiba. Átkeveredsz a forgalmon, még lehet, hogy eléred a buszt, már csak egy kicsi kell majd, BUMM bevágja előtted az ajtókat és ezerrel elhúzz a busz. Legalább 10 perc mire jön a következő, aminek a következménye, hogy a hajadat már 4X elfújta a szél, lefagyott a kezed, de a kabáton belül meg meleged van. Mikor már azon gondolkozol, hogy elköss e egy autót megjelenik a busz. De olyan tömeg van rajta, mint a heringes dobozban. A járműben sikerül találnod egy helyet ahova le tudsz ülni, megteszed, majd eléd beáll egy alkoholista 80as bácsi és csókolómmal köszön neked.
Végül sikeresen megérkezel az iskolában, ahol látszólag csak te sietsz, mert rajtad kívül mindenki olyan lassan megy, mint egy csiga. Belépsz az osztályba, te köszönsz, válasz nincs... nem baj. Még van egy kicsi időd átnézni az anyagot mielőtt becsengetnek, hogy azért mégis tudjad mit kellett volna megtanulnod tegnap. Majd a többiek kérdezik "kész a házid?" Mire te: "Miért volt?" ők: "Igen, nem is kevés, tegnap szinte csak erre volt időm!" Mire te: "Baaszus!" A maradék idődben - 2 perc - memorizálni próbálod az anyagot, és valamiféle hihető kifogással állsz elő, hogy miért nincs kész a házid. Bejön a tanár: "Dolgozat" Mindenki: "Jó, ez könnyű téma" vagy " Hát remélem lesz egy négyes"Te azon gondolkozol, mi az istent tettél előző életedben, hogy ennyire szívatnak, de legalább a házit nem ellenőrzik le. Kikapod a lapot, leírod a kérdéseket, megállapítod, nem tudsz szart sem, egyest kapsz, kész, nem kell nagydobra verni. Valamit írsz a lapra, persze hasból, ami jól esik, egy kis információt szedsz ki a szomszédból, aki elvileg nem tanult mégis annyit írt már a lapra, hogy lilák az ujjai. Beadod a lapot, és reménykedsz, hogy legalább egy nyamvadt kettest tudsz vele szerezni. A nap hátralévő részei is kb. így telik. Matek órán a tanár, akinek az elismerésére vársz már majdnem két éve, negyedszerre is le "Dóráz" kicsit pipa leszel és a kelleténél nagyobb hangerővel visszaszólsz "Adri" mire ő "tényleg?"Mire te "Semmi, már megszoktam" Nagyszünetben elmész valami kaját venni magadnak, mert éhenhalás szélén állsz. Csak pár méteres sort kell kivárnod, mire odajutsz, és közlik veled, hogy " a csibehúsos szendvics elfogyott" Mire te " jó, akkor egy sajtos pogácsát kérek" Mire ő " most vitték el az utolsót " Mire te "akkor mi van?" Fel sorol egy csomó kaját, aminek a felére nem emlékszel, majd ráböksz egy szendvicsre, hogy azt kéred, várva azt, hogy elfogyott, de aztán mégis megkapod! Indulhatsz vissza a terembe végre megenni. A lépcsőn - a nagy izgatottságban, hogy ehetsz - elveszted egyensúlyodat, majd nem elzúgsz, de szerencsére bele tudtál kapaszkodni az előtted lévő emberbe, aki hülyén néz rád. Te mire valahogy visszaállsz egyenesbe, ránézel a gyerekre, és rájössz, hogy ő A srác, gyorsan végig fut a fejedben, hogy ma milyen helyes és te az előbb majdnem ráestél a lépcső közepén, mit majdnem ő tartott vissza attól, hogy betörd az orrod, és most tiszta lököttnek tart. Aztán összefutsz a matek tanárral - megint - köszönsz neki és ő erre egy kis gondolkodás után " Hello, Andi" Mire visszaérsz a terembe már a fejed színe eléri a mély-bordó árnyalatot, és többen kérdezik " mi a baj?" Te erre "Semmi, hágyál" Innentől senki sem szól hozzád, csak azért, mert nem fogod elmondani az egész hülye napodat 10X.
Vége a sulinak, mész enni. Az ebédlőben valami ételre emlékeztető kaját tesznek ki tányérokban, hogy ez "egészséges és finom" Jó, nem vagy ideges, mikor végeztél az evésel, megint visszamész a rettegett buszmegállóba, ahol a szemed előtt ment el a két buszod, ami jó. Legalább 20 percig vársz, hogy jöjjön valami jó járat. Ami közben legalább három emberrel találkoztál, akiket szívből utász, de bájcsevegni kell velük. Legalább 2 igen hülyén kinéző ember áll meg előtted, és legalább egy szerelmetes pár kezd el cuppogni melletted - ami egy kis idő után eléggé zavar - Jön a busz, viszonylag kevesen vannak rajta, "csak történik valami jó is ma" aztán leülsz, és vársz mikor kell leszállni. Aztán már érzed, majd látod, végül hallod, hogy két igen unintelligens ember tart feléd, és valami idiótaságról beszélnek, és mégsem kérheted meg, hogy ne beszéljenek, ezért ők csak folytatják, és beszélnek, mire leszállnál a buszról legalább 30 pontot esett az I.Q.-d.
Haza érsz, felmész a szobádba, látod az egész úgy néz ki mintha bomba robbant volna. Rendet raksz. Pihengetsz. Találsz valami idióta műsort a tévében, aminek az a következménye, hogy megint esett az I.Q-d szintje. Majd neki állsz tanulni, fél óra múlva megunod és inkább valami mást csinálsz. Mint pl.: Ülve alvás, olvasás, rajzolgatás, mindent csak ne keljen tanulnod. Estefele felkelsz az asztalodtól, de addigra annyira elzsibbadt a nyakat az idétlen póztól, ahogyan ültél, hogy félő gerincferdülésed van. Eszel valami finomat - már ami a korlátozott finomságú hűtő engedi - És a vegetatív állapotodban elkezded nézni a tévét. Mikor már majdnem bealszol a kanapén - ültödben - úgy döntesz ideje elaludni. Majd megint szöszmötölsz a fürdőben olyan 30-45 percig. Átveszed a pizsid, de persze első nekifutáskor fordítva veszed fel, csak aztán jól. Majd a szobád ajtajába belerúgsz egyet, majd a fájdalom hatása alatt, neki vágod a könyöködet is az ajtóba. Mostanra már sánta, félkezű meggyötört emberi lélek vagy. Csak az éltet egyszer hétvége lesz, csak várni kell még egy kicsit - röpke 5 napot, 13 órát, 20 percet, de ki számolja, mert te nem! - Bepakolsz a táskádba, de már félig alszol, szóval nem nézed a füzeteidet, kit érdekel, ha nem is lesz olyan órád holnap, vagy pár otthon marad, mert téged nem! MÁR NEM!
Betakarózol az ágyadba, rendesen, lekapcsolod a villanyt, a fejedet is leteszed. Végig fut előtted a napod, hogy milyen piszok szar volt. Aztán, hogy milyen jó lesz aludni. És eljut az agyadig a felismerés, ez az egész holnap újrakezdődik, nincs rá esély, hogy megúsznád, mert attól még, hogy újnap lehet ugyanolyan pocsék, mint a mai.
Ezekkel a gondolatokkal küszködsz egész este, és csak forgolódsz az ágyban, de álom csak nem jön a szemedre...
A vége-fele hallod valami ismert színész szinkronhangját a fejedben - de azért sem jössz rá , hogy kié lehet - Beszél hozzád:
"Balllfassz...
Szerencsétlen...
LÁMA...
Ha a hülyeség fájna...
Lúzer...
Mit bámulsz?...
Ez tényleg a te napod volt, vagy ez valami komédia?!"
Mire te:"tudom; örökölt; állat; ordítanék; hé-hé ez nem barkoba! ; téged; Igen ez az én napom!
Akkor jöhet a hajad. Van valami halvány emlékképed arról, hogy lefekvés előtt milyen jól nézett ki, semmi gubanc, egyenes puha tincsek. A valóság azonban rosszabb...
A hajad helyén valamiféle széna bála van, a felét elaludtad, de persze a másik felét nem, mert akkor a végén szimmetrikus lenne. Megfogod a fegyveredet, hogy kiirtsd a gonoszt - megfésülködsz - Már szinte alig érzed a fejbőröd, annyira zsibbad az akció után, de legalább már áll valahogyan. Beállítod a megfelelő szögbe, tincsről-tincsre, ráfújsz pár tubus hajlakkot, mikor eléred a kívánt hatást, megelégedsz a külsőddel, jöhet a ruha. Megnézed a szekrényt... nincs semmi jó ruhád...egyik sem elég jó...vagy túl hideg...vagy túl meleg lenne...kövérít...túl kurvás...túl fiús lenne...így telik el a következő 20-25 perc majd rájössz eléggé késésben vagy. Ezért felkapod azt a ruhát amire először ránéztél, majd magadba mondod " elmegy" és nagyon reméled nem találkozol azzal A helyes pasival a suliban aki előtt azért szeretnél jól kinézni.
Majd ránézel az időre, basszus 5 perc és megy a buszod. Felveszed a csizmád, ami a hosszú szárának köszönhetően a felénél a cipzárazás közben elfárad a kezed, de kit érdekel? MEGY A BUSZ! Felkapod a sálad, olyan gyorsan, ahogyan csak tudod - ennek az-az eredménye, hogy míg nem érsz be a suliba, majd megfulladsz, mert olyan szorosan van rajtad - felveszed a kabátod, rá a táskát ÉS megtörtént a baj, kikapcsolódott a melltartós - Bakker - akkor villámgyorsan ledobsz magadról mindent, hogy bekapcsolhasd, majd felkapsz mindent, hogy elindulhass. A buszmegálló fele eszedbe jut bezártam az ajtót? Lekapcsoltam a villanyokat? Visszafuss megnézni? Úgy döntesz igen, otthon ellenőrzöl minden, "meglepetésedre" mindent rendben hagytál. Folytathatod az álmok futást, hogy elérd a buszt. Mikor éppen odaérnél, az utca másik oldalán lévő buszmegállóhoz, elrobog melletted A busz, de persze nem tudsz átkelni az úton, mert minden idióta akkor került kocsiba. Átkeveredsz a forgalmon, még lehet, hogy eléred a buszt, már csak egy kicsi kell majd, BUMM bevágja előtted az ajtókat és ezerrel elhúzz a busz. Legalább 10 perc mire jön a következő, aminek a következménye, hogy a hajadat már 4X elfújta a szél, lefagyott a kezed, de a kabáton belül meg meleged van. Mikor már azon gondolkozol, hogy elköss e egy autót megjelenik a busz. De olyan tömeg van rajta, mint a heringes dobozban. A járműben sikerül találnod egy helyet ahova le tudsz ülni, megteszed, majd eléd beáll egy alkoholista 80as bácsi és csókolómmal köszön neked.
Végül sikeresen megérkezel az iskolában, ahol látszólag csak te sietsz, mert rajtad kívül mindenki olyan lassan megy, mint egy csiga. Belépsz az osztályba, te köszönsz, válasz nincs... nem baj. Még van egy kicsi időd átnézni az anyagot mielőtt becsengetnek, hogy azért mégis tudjad mit kellett volna megtanulnod tegnap. Majd a többiek kérdezik "kész a házid?" Mire te: "Miért volt?" ők: "Igen, nem is kevés, tegnap szinte csak erre volt időm!" Mire te: "Baaszus!" A maradék idődben - 2 perc - memorizálni próbálod az anyagot, és valamiféle hihető kifogással állsz elő, hogy miért nincs kész a házid. Bejön a tanár: "Dolgozat" Mindenki: "Jó, ez könnyű téma" vagy " Hát remélem lesz egy négyes"Te azon gondolkozol, mi az istent tettél előző életedben, hogy ennyire szívatnak, de legalább a házit nem ellenőrzik le. Kikapod a lapot, leírod a kérdéseket, megállapítod, nem tudsz szart sem, egyest kapsz, kész, nem kell nagydobra verni. Valamit írsz a lapra, persze hasból, ami jól esik, egy kis információt szedsz ki a szomszédból, aki elvileg nem tanult mégis annyit írt már a lapra, hogy lilák az ujjai. Beadod a lapot, és reménykedsz, hogy legalább egy nyamvadt kettest tudsz vele szerezni. A nap hátralévő részei is kb. így telik. Matek órán a tanár, akinek az elismerésére vársz már majdnem két éve, negyedszerre is le "Dóráz" kicsit pipa leszel és a kelleténél nagyobb hangerővel visszaszólsz "Adri" mire ő "tényleg?"Mire te "Semmi, már megszoktam" Nagyszünetben elmész valami kaját venni magadnak, mert éhenhalás szélén állsz. Csak pár méteres sort kell kivárnod, mire odajutsz, és közlik veled, hogy " a csibehúsos szendvics elfogyott" Mire te " jó, akkor egy sajtos pogácsát kérek" Mire ő " most vitték el az utolsót " Mire te "akkor mi van?" Fel sorol egy csomó kaját, aminek a felére nem emlékszel, majd ráböksz egy szendvicsre, hogy azt kéred, várva azt, hogy elfogyott, de aztán mégis megkapod! Indulhatsz vissza a terembe végre megenni. A lépcsőn - a nagy izgatottságban, hogy ehetsz - elveszted egyensúlyodat, majd nem elzúgsz, de szerencsére bele tudtál kapaszkodni az előtted lévő emberbe, aki hülyén néz rád. Te mire valahogy visszaállsz egyenesbe, ránézel a gyerekre, és rájössz, hogy ő A srác, gyorsan végig fut a fejedben, hogy ma milyen helyes és te az előbb majdnem ráestél a lépcső közepén, mit majdnem ő tartott vissza attól, hogy betörd az orrod, és most tiszta lököttnek tart. Aztán összefutsz a matek tanárral - megint - köszönsz neki és ő erre egy kis gondolkodás után " Hello, Andi" Mire visszaérsz a terembe már a fejed színe eléri a mély-bordó árnyalatot, és többen kérdezik " mi a baj?" Te erre "Semmi, hágyál" Innentől senki sem szól hozzád, csak azért, mert nem fogod elmondani az egész hülye napodat 10X.
Vége a sulinak, mész enni. Az ebédlőben valami ételre emlékeztető kaját tesznek ki tányérokban, hogy ez "egészséges és finom" Jó, nem vagy ideges, mikor végeztél az evésel, megint visszamész a rettegett buszmegállóba, ahol a szemed előtt ment el a két buszod, ami jó. Legalább 20 percig vársz, hogy jöjjön valami jó járat. Ami közben legalább három emberrel találkoztál, akiket szívből utász, de bájcsevegni kell velük. Legalább 2 igen hülyén kinéző ember áll meg előtted, és legalább egy szerelmetes pár kezd el cuppogni melletted - ami egy kis idő után eléggé zavar - Jön a busz, viszonylag kevesen vannak rajta, "csak történik valami jó is ma" aztán leülsz, és vársz mikor kell leszállni. Aztán már érzed, majd látod, végül hallod, hogy két igen unintelligens ember tart feléd, és valami idiótaságról beszélnek, és mégsem kérheted meg, hogy ne beszéljenek, ezért ők csak folytatják, és beszélnek, mire leszállnál a buszról legalább 30 pontot esett az I.Q.-d.
Haza érsz, felmész a szobádba, látod az egész úgy néz ki mintha bomba robbant volna. Rendet raksz. Pihengetsz. Találsz valami idióta műsort a tévében, aminek az a következménye, hogy megint esett az I.Q-d szintje. Majd neki állsz tanulni, fél óra múlva megunod és inkább valami mást csinálsz. Mint pl.: Ülve alvás, olvasás, rajzolgatás, mindent csak ne keljen tanulnod. Estefele felkelsz az asztalodtól, de addigra annyira elzsibbadt a nyakat az idétlen póztól, ahogyan ültél, hogy félő gerincferdülésed van. Eszel valami finomat - már ami a korlátozott finomságú hűtő engedi - És a vegetatív állapotodban elkezded nézni a tévét. Mikor már majdnem bealszol a kanapén - ültödben - úgy döntesz ideje elaludni. Majd megint szöszmötölsz a fürdőben olyan 30-45 percig. Átveszed a pizsid, de persze első nekifutáskor fordítva veszed fel, csak aztán jól. Majd a szobád ajtajába belerúgsz egyet, majd a fájdalom hatása alatt, neki vágod a könyöködet is az ajtóba. Mostanra már sánta, félkezű meggyötört emberi lélek vagy. Csak az éltet egyszer hétvége lesz, csak várni kell még egy kicsit - röpke 5 napot, 13 órát, 20 percet, de ki számolja, mert te nem! - Bepakolsz a táskádba, de már félig alszol, szóval nem nézed a füzeteidet, kit érdekel, ha nem is lesz olyan órád holnap, vagy pár otthon marad, mert téged nem! MÁR NEM!
Betakarózol az ágyadba, rendesen, lekapcsolod a villanyt, a fejedet is leteszed. Végig fut előtted a napod, hogy milyen piszok szar volt. Aztán, hogy milyen jó lesz aludni. És eljut az agyadig a felismerés, ez az egész holnap újrakezdődik, nincs rá esély, hogy megúsznád, mert attól még, hogy újnap lehet ugyanolyan pocsék, mint a mai.
Ezekkel a gondolatokkal küszködsz egész este, és csak forgolódsz az ágyban, de álom csak nem jön a szemedre...
A vége-fele hallod valami ismert színész szinkronhangját a fejedben - de azért sem jössz rá , hogy kié lehet - Beszél hozzád:
"Balllfassz...
Szerencsétlen...
LÁMA...
Ha a hülyeség fájna...
Lúzer...
Mit bámulsz?...
Ez tényleg a te napod volt, vagy ez valami komédia?!"
Mire te:"tudom; örökölt; állat; ordítanék; hé-hé ez nem barkoba! ; téged; Igen ez az én napom!
Yuraru
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)