November 20.

Sötét volt, mint épp most.
Nem esett, nem fújt, nem volt se meleg, se hideg.
Nem volt semmilyen.
Mégis reszkettem, fáztam, dideregtem.
Suttogott, suttogtam.
Fajt neki, fájt nekem.
Akart még valamit mondani... De
elmentem, mintha futni akartam volna.
Mentem, mentem, és még mindig fájt.
Fáj, még most is.
Egy szót artikuláltam: még... -

Végül bezártam egy dobozba a sok közül,
ahogyan mondta, a rengeteg közül
mindegyik más címet visel
más formájú,
színű,
Kerek, rombusz, háromszög, labda és macska, nagy, közepes, óriási, tarka, foltos, kék és piros, cirmos, díszített...
De az egyszerű kocka volt, fehér lapokkal, apró mérettel.
Elrejtettem mélyre, messze, elérhetetlenné tettem.
Csupán egy szót véstem rá remegő kezemmel:
Törmelék.
Négy könnycsepp, tíz perc kellett hozzá.
Már vége -

És semmit nem kérek, csak téged, s egy üveg ragasztót.

Yuraru