- Adri? - kérdezte, holott pontosan tudta már.
Akkor meg? Minek kérdezte meg? Minek? Ez neki miért olyan rohadt jó?
- Kettes - motyogtam.
Elkezdte rázni a fejét, egyszer jobbra egyszer ballra.
- Hát igen...
Mit hát igen? Mit hát igen! Mit hát igenezik nekem?!
Már nyílt is a szája, hogy mondjon valami felemelőt nekem. Mintha anélkül nem éreztem volna már szarul magam...
- Tanár úr, ne szóljon be! - bukott ki belőlem.
Persze mindenki röhögött, szerintem nem volt vicces.
Nem volt szükségem rá, hogy ő is bíráljon engem, bőven elég volt, amit saját magamban éreztem. Szégyent, bűntudatot, elégedetlenséget.
- A költői vénádat hagyjuk ki a dologból...
A definíció meghatározásra gondolt, persze. Hiszen nem tudtam, csak írtam valami hozzá hasonlót, persze hibásan.
Többet nem jegyeztem meg belőle, már nem kellett, nem érdekelt. Úgy tettem, ahogyan mondta, a költői vénámat máshol éltem ki.
Yuraru
1 megjegyzés:
Nem úgy volt, hogy mondott előtte valamit, mielőtt még "beszólt" volna?
Amúgy tényleg vicces volt.
Meg azért azt hittem, hogy legalább egy kicsit örülsz neki, mert azt hitted, hogy egyes lesz.
Mondjuk a folytatást is leírhattad volna... XD
Hana
Megjegyzés küldése